Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#kommunikációs tanácsadó

hvg.hu Itthon

Három beszédírót tart Kásler Miklós, de azt nem tudhattuk meg, mennyiért

Miközben tíz minisztériumból hat nem foglalkoztat külön kommunikációs tanácsadókat és szakembereket, az erőforrásminisztériumban csak a miniszternek három beszédírója van, de még a kultúráért felelős államtitkár sem maga írja a szövegeit - derült ki az érintett tárcák hvg.hu adatigényléseire küldött válaszaiból. Az agárminiszter beszédeit a köz-, illetve kormánymédia két ismert alakja írja havi közel fél-fél millió forintért, miközben gyanúból az is bizonysággá erősödött, hogy az Emmi szándékosan packázik a "nem baráti" újságírókkal.

MLF Itthon

Orbán bizalmasa perrel fenyegeti a hvg.hu-t

Leszedetné a hvg.hu oldaláról Orbán Viktor főtanácsadója a róla, utcán készült képeket, arra hivatkozva, hogy ő nem közszereplő. Habony Árpád jogi képviselője szerint a képekkel csak „gyalázkodó kommenteket” akartunk generálni. A tanácsadó máskor örömmel szerepelt a médiában, nyilatkozott az egyik színésznőhöz fűződő romantikus kapcsolatáról, számtalan kép jelent már meg róla, egyeseket maga Orbán Viktor helyezett ki a Facebook-oldalára.

M. László Ferenc Itthon

"Ez súlyos megtévedés volt" - Braun Róbert az MSZP-ről

Tanácsadóként dolgozott a miniszterelnök Medgyessy Péter, majd 2005-ig Gyurcsány Ferenc mellett. 2009-től a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnökének volt tanácsadója, majd viharos körülmények közepette távozott Simor András mellől, miután kiderült, hogy tavaly belépett MSZP-be. A pártban sokan az elnök spin doktorának tartják, Braun Róbert viszont azt állítja, mostanában lakossági fórumokra jár, arra készül, hogy egyéni jelöltként alulról küzdje be magát a parlamentbe.

Ozzy végleg felhagy a rock 'n' roll életformával: „Lesz pár pónink és csirkénk”

Ozzy végleg felhagy a rock 'n' roll életformával: „Lesz pár pónink és csirkénk”

Teljesen kimerültél? A modern életmód csapdáira a kellő vitaminpótlás lehet a megoldás

Teljesen kimerültél? A modern életmód csapdáira a kellő vitaminpótlás lehet a megoldás

A látásunk akár egy évtizeddel előre jelezheti a demencia kialakulását

A látásunk akár egy évtizeddel előre jelezheti a demencia kialakulását

Új funkciót kap a Google, ennek örülni fog

Új funkciót kap a Google, ennek örülni fog

Milyen színű lesz az első bolygó, ahol Földön kívüli életet találhat az emberiség? Úgy tűnik, lila

Milyen színű lesz az első bolygó, ahol Földön kívüli életet találhat az emberiség? Úgy tűnik, lila

Hamvay Péter: Miért vetíti előre Orosz Anna távozása a Momentum megszűnését?

Hamvay Péter: Miért vetíti előre Orosz Anna távozása a Momentum megszűnését?

Magyar Péter nyílt levelet írt Manfred Webernek

Magyar Péter nyílt levelet írt Manfred Webernek

„Nem szokásom bedobni a törülközőt” – Gyurcsány Ferenc a HVG-nek 2003-ban

„Nem szokásom bedobni a törülközőt” – Gyurcsány Ferenc a HVG-nek 2003-ban

Felszállt a fekete füst, nincs még új pápa – a konklávé első napjának összefoglalója

Felszállt a fekete füst, nincs még új pápa – a konklávé első napjának összefoglalója

A címlapról ajánljuk